Régészeti leletek az őskortól a honfoglaláskorig

Heves Megye területéről

KÉSŐ BRONZKOR Kr.e. 1 600–Kr.e. 900 – 7. vitrin

 

A késő bronzkort bevezető változásokat, a tell-telepek megszűnését korábban egyértelműen északnyugat felől érkező népek hódításával magyarázták, de újabban klímaromlást és ebből adódó belső problémákat is említenek a lehetséges okok között. A régészeti leletanyagban mindenesetre egy, a helyitől eltérő jellegű és a közép-európai Halomsíros-kultúrkör leletanyagával kapcsolatot mutató leletcsoport megjelenése követhető nyomon. Heves megyéből viszonylag kevés halomsíros leletegyüttes ismert, ezek közül a legjelentősebb a Maklár–Koszpérium lelőhelyen feltárt, mintegy másfélszáz síros temető.

 

A késő bronzkor következő fázisában Magyarország egyes területein, a középső bronzkori előzményekből és a Halomsíros-kultúra keveredéséből új területi csoportok alakultak ki. Az északi hegyvidéken először a Piliny-kultúra, majd a korszak második felétől az ebből átfejlődő Kyjatice-kultúra terjedt el. Jellegzetes leletanyaguk megyénkben számos lelőhelyről ismert. Egyik legjelentősebb településüket a Mátra déli lábainál, Ludas község Varjú-dűlő nevű határrészén, közel 16 hektár területen tártuk fel. A rendelkezésünkre álló radiokarbon adatok alapján a késő bronzkori település a Kr.e. 1 540–1 000 közötti időszakra keltezhető. Közel 1 000 településobjektum került napvilágra az ásatás során. A leletek között kerámia edényekből van a legnagyobb bőség. Az edények változatos formában készültek: nagy tárolóedények, füles csuprok, fazekak, tálak, egy- vagy kétfülű, kis talpakon álló kancsók, füles bögrék, emelt fülű kis ivópoharak a legjellemzőbb típusok. A települések közt persze sánccal és árokkal körülvett, erődített telepeket is ismerünk, mint például a felsőtárkányi Várhegy, vagy az egészen nagy kiterjedésű, 71,6 hektáros szilvásváradi Kelemen-széke. A korszakban a temetkezés általános formája a halotthamvasztás volt. A maradványokat edénybe helyezték, vagy a sírgödörbe szórták. Kiállításunkban a Kyjatice-kultúra Szajla és Mezőszemere határában előkerült temetkezéseiből származó urnák, edények, használati tárgyak kerültek bemutatásra.

 

Az ekkoriban végbement konszolidáció hatalmas területekre kiterjedő, egységesedési folyamatot indított el az anyagi kultúra terén is. Spanyolországtól Észak-Görögországig bezárólag, a kontinensen nagyjából azonos jellegű anyagi kultúra jött létre, melyet összefoglalóan urnamezős kultúrának nevez a kutatás. A görög szárazföld déli részén még egy ideig tartotta magát a mükénéi kultúra, azonban a nagy központok (Mükéné, Tiryns, Pylos) Kr.e. 1 200 után itt is megszűntek. A korszakra feltételezett, nyugatról keletre és északról délre történő népmozgások nyomai egészen a Földközi-tenger keleti medencéjéig és Egyiptomig követhetők. Ez a trójai háborúban szereplő homéroszi hősök korszaka.

 

A késő bronzkor folyamán a Kárpát-medencében, ezen belül az északi hegyvidéki régióban is, az európai bronzművesség kiemelkedően termelékeny és magas minőséget produkáló központjai működtek. A fémművesség fellendülésére elsősorban a nagy számban előkerülő, bronz- és aranytárgyakat tartalmazó ún. „depóleletekből” következtethetünk. A felhalmozott, sokszor igen értékes bronztárgyakat (köztük különféle fegyvereket, például kardokat, lándzsákat, páncélzatok részeit, sisakokat, harci fokosokat, valamint eszközöket, például baltákat, sarlókat, edényeket, ékszereket) tartalmazó együttesek elrejtése Európa bronzkori társadalmainak körében általánosan elterjedt gyakorlat volt. Kiállításunkban a terpesi bronzdepó tokosbaltái és lándzsacsúcsai tekinthetők meg.