Régészeti leletek az őskortól a honfoglaláskorig

Heves Megye területéről

KORAI ÉS KÖZÉPSŐ BRONZKOR Kr.e. 2 700–Kr.e. 1 600 – 6. vitrin

 

Az időszámításunk előtti 3. évezred első felének közepétől egy új korszak vette kezdetét térségünkben, amelyet egy új technológia eredményeként előállított fémről bronzkornak neveznek. Maga a bronzművesség közel-keleti előzményekre vezethető vissza, az egyik első, jelentősebb bronzleletet Nahal Mishmarból ismerjük Kr.e. 3 500 előttről. Mezopotámiában ez már az írásbeliség kezdete. Az első királylisták Sumerben és Egyiptomban az időszámításunk előtti 3. évezred elejétől jelentek meg. Ebből az időből nálunk még nem ismerünk írásos emlékeket, nem tudjuk, hogyan nevezték magukat vagy egymást az itt élő népcsoportok. A régészet tudománya a nyelvi és etnikai háttér ismeretének hiányában, régészeti kultúrák definiálásával foglalja össze azokat a leletegyütteseket, amelyek tárgytípusaikon közel azonos külső jegyeket mutatnak fel, amelyekre hasonló temetési szokások, szakrális jellegzetességek jellemzőek, azonos időszakhoz köthetők és egy jól körülhatárolható területen jelentkeznek.

 

Bronzkorunk korai szakaszára főleg az állattartó életmód lehetett jellemző. Heves megye területéről csak kisebb telepeket, néhány sírt és szórványos leleteket ismerünk. A kora bronzkori Makó-kultúra legjellegzetesebb edénytípusa például, az ún. „belsődíszes” talpas tál, kiállításunkban is megszemlélhető. A korai bronzkor későbbi szakaszában az addigi egyrétegű telepeket elkezdték felváltani a tartósabb megtelepülést jelző, hosszú életű falvak, melyek idővel egy-egy terület gazdasági, politikai központjává váltak. Több lakórétegű telephalmok jöttek létre, amelyeket arab szóval telleknek nevezünk. Ezeket a településeket időről időre megújították. Egy-egy tűzvész után, vagy a házak elhasználódását követően a romokat egyszerűen elplanírozták és az így képződött, elegyengetett rétegre építkeztek újra. A korai bronzkor végén, majd a középső bronzkor folyamán térségünkben létrejött műveltségeket két Heves megyei lelőhelyről nevezte el a kutatás. A Hatvan-kultúra és Füzesabony-kultúra elterjedési területe kissé fedi egymást, de kerámiaművességükben és temetkezési szokásukban jelentős eltérést mutatnak.

 

A korai és középső bronzkori Hatvan-kultúra a nevét a Hatvan melletti strázsa-hegyi településről kapta. A településeken tapasztott agyagfalú, gerendavázas, felszíni házak nyomai kerültek elő. A korszak emberei halottaikat elégették, a hamvakat urnába helyezték, vagy egy gödör aljára szórták, mellé számos edényt, étel- és italmellékletet helyeztek el. Leletanyagaikra jellemzők a textil- és seprűdíszes edények, parázsborítók, kisméretű állatszobrocskák. Mindezekből kiállításunkban is szerepelnek reprezentatívabb darabok. A középső bronzkori Füzesabony-kultúra névadó települése Füzesabony–Öregdomb. A településen kétféle háztípust tártak fel: kiscsaládi házakat, valamint nagyobb közösségi épületeket. A kultúra edényeinek díszítésére jellemzőek a fényes, fekete felületek, a spirálminták, a hegyes bütykök és az árkolás. A szűrők, kanalak, fedők, csuprok, fazekak, halsütő tálak a háztartási edényeket képviselik. Néhányukat kiállítási vitrinünk felső harmadában mutatjuk be.  A telepekről kevés fémanyag ismert, főleg tűk, tőrök, vésők, lándzsahegyek. A temetők a telepektől kissé távolabb helyezkedtek el. A halottakat oldalukra fektetve, felhúzott lábakkal, behajlított kezekkel ún. „zsugorított” pózban helyezték el. A sírokba edényeket, használati tárgyak tettek, a ruhákat dísztűkkel fogták össze, a női sírokban gyakoriak az ékszerek.