Régészeti leletek az őskortól a honfoglaláskorig

Heves Megye területéről

SZARMATÁK 1–5. század – 10. vitrin

 

A szarmaták nagyállattartó, nomadizáló népessége a Kárpát-medencében fokozatosan tért át a letelepedett életmódra. Valószínűleg a helyi kelta és kis részben dák őslakosság, valamint a közeli római tartomány kevert, de már romanizálódó népessége felől érkező hatásokkal magyarázható, hogy a szarmaták dél-orosz sztyeppékre jellemző anyagi kultúrája néhány nemzedéknyi időn belül gyökeresen megváltozott. A szarmaták elsősorban a természetes vizek partján, a sík vidékből kissé kiemelkedő dombhátakon telepedtek meg. Nagy kiterjedésű falvaik, mint például Apc–Farkas-major, tagolt szerkezetűek voltak. A településeken általában a magasabban fekvő részeken épültek meg a félig földbe mélyített, tartócölöpös, tapasztott falú, vagy vályogtéglás házak. A lakóövezet körül helyezkedtek el az élelem tárolására szolgáló vermek, az állattartó rész a karámokkal és az ideiglenes építményekkel. A házak közötti térséget is árkokkal tagolhatták és a település szélén is megjelenhettek árokrendszerek (kerítések). A kutakat és ciszternákat vagy a vízjárások közelében vagy a házak között ásták ki. A kézművesek elkülönülten, a település szélén dolgoztak. Több kemencetípust is használtak: sütőkemencéket, edényégetőket, valamint szárító- vagy az aszalókemencéket is.

 

A korabeli háztartás legfontosabb eszközeit, az edényeket szarmata fazekasok készítették. A technológiát és a mintakincset részben az itt élt keltáktól, részben a rómaiaktól kölcsönözték. A jó minőségű, szürke vagy vörös, korongolt árun kívül számos durva kivitelű, kézzel formált fazekat, bögrét is használtak. Ezekből kiállításunkban több darabot is bemutatunk. A fazekakon gyakran  főzésre utaló másodlagos égésnyomok és kormozás is megfigyelhető. A feltárásokon előkerült, elszenült magvak archaeobotanikai vizsgálatai alapján elmondhatjuk, hogy a szarmaták nagy mennyiségben fogyasztottak árpát és kölest, ezekből kását vagy élesztő nélküli kenyeret készítettek.

A korszak legjellegzetesebb és legelterjedtebb római kereskedelmi áruja a terra sigillata, a finoman megmunkált, fényes, vörös, gyakran pecsételt vagy reliefdíszes kerámia volt. Ezeket a tárgyakat Itálián kívül leginkább Gallia területén készítették egykor a római mesterek. Kicsit közelebbről, Pannonia területéről származnak a kékpöttyös római üvegedények, amelyekkel gyakran találkozhatunk a sírmellékletek között is. Két mezőszemerei darab kiállításunkban is szerepel. Bár a szarmaták élénk kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkeztek, a kora császárkori időszakban a pénzforgalom nem volt jelentős. A korszakból származó ezüstérmeket gyakran a ruhára varrva vagy nyakláncra húzva viselték az asszonyok, ennek nyomait látjuk a sírokban. A 3–4. századra a helyzet megváltozott, ekkortól tömegesen jelentek meg a kisebb értékű bronzpénzek, leggyakrabban Nagy Konstantin érméi.

 

Az Alföldön élő szarmaták Dacia provincia feladása után egyre jobban ki voltak téve a nyugatra törekvő germán törzsek támadásainak. Valószínűleg emiatt került sor a szarmata védműrendszer, a Csörsz-árok kiépítésére is. Mezőszemere és Szihalom térségében több temetőt is feltártunk a Csörsz-árok mellett, amelyek fokozott katonai jelenlétre utalnak. A 4–5. századra keltezhető sírok között olyan szarmata harcosok földi maradványai is előkerültek, akiket fegyvereik (kardok, lándzsák, pajzsok) kíséretében, egyéb római importárukkal, pénzérmékkel is ellátva, gazdag mellékletekkel temettek el. Kiállításunkban ezekből több tárgytípust is bemutattunk.