Régészeti leletek az őskortól a honfoglaláskorig

Heves Megye területéről

VASKOR Kr.e. 900–Kr.e. 1. század vége – 8. vitrin

 

A vaskor első felében a Dunától nyugatra és keletre fekvő területek két különböző kultúrkör részeivé váltak. Míg a Dunántúl késő bronzkori kultúrái töretlenül fejlődtek tovább a kora vaskor idején, addig az Alföldön és az északi hegyvidék hegylábi régiójában új, sztyeppei eredetű népelemek megjelenésével számolhatunk. Leletanyagukat Mezőcsát-kultúra néven különítette el a kutatás. Szintén használatos a preszkíta megnevezés is, ami a szkíta kultúrát megelőző sztyeppei kultúrkörrel kimutatható kapcsolatukra utal. Heves megye területén, hagyatékuk szinte kizárólag kis sírszámú temetőkből ismert. A kiállításban Füzesabony–Öregdomb, Füzesabony–Kettőshalom, Maklár–Koszpérium, Tarnabod–Téglás és Sirok–Akasztómály lelőhelyeken feltárt sírok mellékleteiből látható  válogatás. A halottakat nyújtott vagy zsugorított helyzetben, ritkábban felhúzott lábbal temették el, melléjük élelmet helyeztek túlvilági útravalóként. Elsősorban női temetkezésekből kerültek elő a kultúra emblematikus leleteinek számító díszített csont- illetve agancslemezek. Ezek valószínűleg varrókészlet tárolására szolgáló dobozkák fedelei lehettek, funkciójukra a környezetükben talált kis bronz varrótűk, árak, apró gyöngyök utalnak. A sírokban már vastárgyak is előfordultak, elsősorban gyöngyök, karperecek, apró árak formájában.

 

A Kr.e. 7. század közepétől újabb betelepülő csoportokkal számolhatunk. A Kárpát-medencében megjelenő új típusú emlékanyag már a Fekete-tengertől északra fekvő sztyeppei és erdős sztyeppei szkíta kultúrkör leletanyagával mutat kapcsolatot. Vámosgyörk és Tenk határában feltárt településeiken több egyhelyiséges, félig földbe mélyített házat, agyagnyerő, élelemtároló és szemetesgödröket, valamint kutakat tártak fel a régészek. A megye területéről több, ezen időszakhoz köthető temetkezést is ismerünk (Heves, Gyöngyös, Eger–Nagy-Eged, Tarnabod−Téglás). A sírokból előkerült lószerszámzatok, kocsialkatrészek, kardok, tőrök, harci csákányok ekkor már mind vasból készültek, bronzból többnyire csak viseleti tárgyakat, ékszereket, díszeket öntöttek.

 

A késő vaskor időszakában egy új, nyugatról érkező népesség, a kelták határozták meg a Kárpát-medence fejlődésének történetét. A különböző eredetű népcsoportokat összekötő kelta kultúra eredeti magterülete a Rajna-vidék. Az ott élő népek már a Kr.e. 7−6. századtól kezdve kapcsolatokat alakítottak ki az etruszkokkal és a görög gyarmatvárosok lakóival. Keleti irányú terjeszkedésükről ókori írott források is beszámolnak. Egyes csoportjaik a Kr.e. 5. század második felében érték el először a Kárpát-medencét. Idővel a Dunántúl mellett az Északi-középhegység peremvidéke lett a legszilárdabb bázisuk. Megyénk területén az utóbbi időkben Ludas−Varjú-dűlőn és Gyöngyös−Külső-Mérges-patak lelőhelyen tárták fel látványos leletanyagot szolgáltató, Kr.e. 3−2. századra keltezhető temetőiket. A sírok többségükben szórthamvas rítusúak, de találhatók köztük csontvázas temetkezések is. A halottakat ékszereikkel, viseleti tárgyaikkal együtt máglyán égették el, majd hamvaikat négyzet alakú sírgödrökbe szórták. A kelta korszakban az edények nagy része már fazekaskorongon készült. A kelta harcosok sírjaiból kardok, kardláncok, pajzsmaradványok, lándzsahegyek, tőrök kerültek elő. A kardok közt magas művészi fokon, jellegzetes La Tѐne stílusban díszített darabok is előfordultak. A gazdag női sírokból fibulák, bronzból és üvegből készült kar- és bokaperecek, különböző típusú láncok, esetenként gyűrűk kerültek napvilágra.